Életmód

Az nem titok, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet még mindig nem túl fényes, hiszen ilyen bejegyzések hada jön velünk szembe minden nap a közösségi oldalakon. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de sokszor pont ellentétes hatást vált ki – minél feszültebbek vagyuk annál többet szeretnénk vásárolni, hogy jobban érezzük magunkat a megvásárolt...

Habár még mindig a januárt éljük a maga hideg szürkeségében talán mocorog már benned a gondolat, hogy valami történjen és egy kicsit felpezsdítsd magad körül a dolgokat. Ehhez nagyszerű választás lesz, ha kicsit kilépsz a saját árnyékodból és körülnézel a környezetedben kivel tudnál egy kis jót tenni.

Sikeresen túl vagy január első hetén. Izgalmas volt a december vége? Érezted magadban azt az új erőt, hogy január 1-jétől mindent megváltoztatsz és mindenre képes leszel? Na igen, hol volt már az, ugye? Szándékosan nem az első napokra időzítettem ezt az írást, hiszen az év végi hajrá olyan, mint a vizsgadrukk: izgulsz, össze vagy zavarodva, de...

Igazi stréberként mondhatom, hogy az évek alatt a szeptember lett a kedvenc hónapom (pedig nagyon sokáig állítottam, hogy a tavaszt szeretem a legjobban). Persze iskolába is szerettem járni – amit most hagyjunk, nem borzolom tovább a kedélyeket – de az igazi izgalmat számomra mindig a kimondatlan újrakezdés hordozta magában.

Ebben az esetben a válasz is egy kérdés: miért ne tartanál? Az egész életed körülveszi az állandó rohanás és stressz, miközben próbálsz egyensúlyozni a szerepeid között, hogy jó anya, tökéletes munkaerő, szuper feleség, kívánatos feleség, barátnő...stb. legyél. A sor nagyon hosszú, néha egyik-másik helyen sikerül helyt állnod, de akkor is egy másik...

Hőségriadó, magas vízfogyasztás és a külföldön nyaraló barátok és kollégák monitorozása a neten. Biztosan ismerősen hangzik, hiszen a szabadságunk jó esetben is körülbelül 2 - nagyon szerencséseknek 3 - hét és a maradék időben vagy azt nézzük, hogy ki az aki már jól érzi magát (ha mi még a közelében sem vagyunk) vagy azt, hogy ki készül lázasan...

Végre nyakunkon a jó idő, amit most már nem vírusos járványoktól félve, 40 fokban, maszkban kell töltenünk! Ennyire még sosem értékeltem a nyaralást, a szabadságot és a jó időt, amit a következő 3 hónap fog hozni nekünk. Éppen ezért hosszú évek után tényleg minden percét ki akarom használni és körülményektől függetlenül ugyanezt javaslom neked is. ...

Várod a péntek délutánt, hogy végre fellélegezhess (ha éppen nem dolgozol a hétvégén is), hogy aztán lehessen nem egészen két teljes napod kicsit jól érezni magadat. És most azt a részt hagyjuk is, hogy egyébként ekkor éred magad utol a házimunkával, bevásárlással...stb. Még ha dolgosan is telik a hétvége, akkor is ismerheted azt a szorító érzést a...

Mindannyian szeretnénk okos pénzügyi döntéseket hozni, hogy jusson is arra, amit szeretnénk megvenni, de maradjon is megtakarításra, nyaralásra, új autóra..stb. Itthon Magyarországon közben folyamatosan Te is azt hallod, hogy a gazdasági helyzet szörnyű, itt nem lehet megélni vagy boldogulni. Talán ezeket olvasva fel is mented magad a felelősség...

A tavaszi nagytakarítás fogalma biztosan ismerős: ez az az időszak, amikor a függönymosástól a hűtőtakarításon át a tavaszi ruháid átmosásáig mindent megcsinálsz az otthonodban, hogy az új és friss szezont megkönnyebbülve kezdhesd. És miután minden tiszta, kicsit nyugodtabban folytathatod a rohanós hétköznapjaid. (Az már egy másik kérdés, hogy...