7 cél, amit tűzz ki még idén!

2024.01.06

Sikeresen túl vagy január első hetén. Izgalmas volt a december vége? Érezted magadban azt az új erőt, hogy január 1-jétől mindent megváltoztatsz és mindenre képes leszel? Na igen, hol volt már az, ugye? Szándékosan nem az első napokra időzítettem ezt az írást, hiszen az év végi hajrá olyan, mint a vizsgadrukk: izgulsz, össze vagy zavarodva, de azért azt érzed, hogy persze, most minden egyszerre meg lesz.

Jobban szeretem, ha az igazi célok (nem mindenféle hirtelen ötlettől vezérelt fogadkozások) a szürke hétköznapokban fogalmazódnak meg. Amikor már nincs ott a máz és a csillám, csak Te - egy valóságba visszarántott verziódban. Amiket most határozol el, és nem 1-jén, hétfőn vagy majd a következő hétfőn, az nagyobb eséllyel fog valóban megvalósulni. És ugye mi továbbra is arra törekszünk, hogy saját magunk legjobb változatai legyünk - idén is. 

Milyen apró célok segíthetnek, hogy jobb legyél az idei évben, mint tavaly?

1. Kelj fel 20 perccel korábban a megszokottnál

Azért nem azt írtam, hogy ébredj fel hamarabb, mert én vagyok az ágyban maradás királynője, és ha nem pattanok fel azonnal, biztos hogy a következő 20 percet a paplan alatt fekve fogom tölteni a közösségi oldalakat pörgetve. Azért pedig igazán nem éri meg, hogy hamarabb csörögjön az órám.

Ha kicsit is hasonlítunk, akkor ez neked is csak akkor fog működni, ha

  • van motivációd, amiért felkelj
  • 30 másodpercen belül az ágyadon kívül vagy
  • megiszol egy nagy pohár citromos vizet

A motiváció biztos, hogy kelleni fog, akkor is, ha ennél könnyebben ébredő típus vagy. Ez lehet bármi: lehet, hogy csak nyugodt perceket szeretnél magadnak, mielőtt mindenki más felébred és elkezdődik a nap. De használhatod ezt a plusz időt egy rövid edzésre, élénkítő zuhanyra, olvasásra, naplóírásra vagy egy szuper reggeli készítésére, ha egyébként folyton rohansz. Vagy lehet minden reggel más a program – a lényeg, hogy téged feltöltsön.

Én ilyenkor szoktam olvasni egy keveset vagy megírni a napi teendőlistámat, de van amikor csak átgondolom/leírom, hogy miért lehetek hálás (hogy jobb hangulatban induljon a nap). A citromos víz pedig azért kell, hogy a savanyú íz felébresszen, de azért jó az emésztésnek is. :)

2. Készíts teendőlistát

Ahogy láttad én ezzel általában reggel foglalkozom, de előző este is elkészítheted. Miért jó, ha mindig meg van ez a bizonyos 'to-do' listád?

Segít összpontosítani az aznapi fő teendőidre, hogy mi az, amit semmiképpen sem felejthetsz el, vagy esetleg mit tudsz átütemezni, hogy ne legyen túl sűrű a napod. Emellett láthatod az apróbb teendőidet, ha befizetésre várnak bizonyos tételek, vagy fel kell hívnod, meg kell látogatnod valakit.

Ha egyben látod a napi teendőidet kevésbé leszel stresszes, mert érezni fogod, hogy te vagy a vezető székben és kontrollálni tudod az idődet és a napjaidat (heteidet, éveidet és az egész életed). Meg tudod határozni, hogy mi az amivel mindenképpen foglalkoznod kell, de nem terheled az agyad folyamatosan azzal, hogy megpróbálod nem elfelejteni az összes tételt a listádon. ("Akinek nincs esze, legyen notesze" hallottam mindig az idősebb korosztálytól, és milyen igazuk lett!)

3. Olvass

Hogy ez könyv, magazin vagy napilap az szinte teljesen mindegy. Ha saját magad jobb verziója szeretnél lenni, akkor fontos, hogy nyitott(abb) legyél a körülötted lévő világra. Minden elolvasott szó, ami nem a kattintásvadász Facebook-cikkek világából jön – bővíteni fogja a szókincsedet, a látókörödet, az érzelmi világodat sőt, még az is lehet, hogy rábukkansz egy szakterületre ami igazán érdekel.

Ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bármilyen témában tonnányi anyag elérhető akár elektronikusan az interneten, vagy hagyományos papír alapon. Ha pedig nem szeretnél vagyonokat költeni akkor iratkozz be a könyvtárba, nézz szét antikváriumokban, online eladótereken (nálam most tényleg mindent visz a Vinted #nemreklám) a szüleid, nagyszüleid polcain vagy csereberéljetek a barátnőiddel. Tényleg végtelen a lehetőségek száma, nem? 

+ 1 érv a könyvtár mellett: én tavaly iratkoztam be hirtelen ötlettől vezérelve egy barátnőm javaslatára: évi 1200 Ft-ért (lassan egy szendvics ára). Azóta "ingyen" elolvasok minden hónapban 2-3 könyvet, és tényleg csak azt veszem meg később, amit a jövőben is hasznosnak érzek, úgyhogy a pénztárcám is hálás lett érte.

4. 10 perc nyugalom

Kitűzheted célul, hogy minden nap lesz egy kis énidőd. Ha nem olyan zsúfoltak a napjaid, ez akár 20-30 perc is lehet. Minden nap szakíts néhány percet arra, hogy kifújd az aznapi stresszt és ne gyűljön össze benned a feszültség. Ez az idő lehet az első pont szerinti reggeli időszak is, de lefekvés előtt is sort keríthetsz rá, vagy a nap bármely szakaszában amikor szusszani szeretnél egy kicsit.

Elolvashatod azt a napi néhány oldalt a könyvedből, feltehetsz egy arcpakolást, kiírhatod magadból a feszültséget a naplódba vagy hallgasd a kedvenc zenéidet és csak feküdj egyhelyben.

Hidd el, ezek a kis lopott idők is össze tudnak adódni, hogy segítsenek kiegyensúlyozottabban élni. Annyira feszült napokban élünk, hogy ez a legkevesebb, amivel tartozol magadnak, hogy igyekszel megőrizni a mentális egészségedet.

5. Esti kütyüszünet

Ezt már biztos sokszor hallottad, és itt az oldalon is olvashattad, hogy miért hasznos. Ha nem a telefonodon vagy számítógéped, tv-d előtt töltöd a lefekvés előtti utolsó órádat, akkor nyugodtabban fogsz aludni és még talán valami hasznosat is csinálsz. De ha ennyire pozitív a hatása, miért könnyebb az ágyban fekve mások bejegyzéseit nézegetni vagy egy újabb sorozatot bámulni?

Nos, a rossz szokások mindig az egyszerűbb úton találhatóak, ahol nem kell megerőltetned magad. Hiszen egész nap dolgoztál és rohantál, most már megérdemled a pihenést. De tényleg pihentető teletömni az agyad a külvilágból jövő hírekkel és agresszióval késő este?

Ha arra jutottál, hogy nem, sosem késő kikapcsolni. Próbáld ki egy hétig, hogy az utolsó egy-másfél órában valami teljesen mást csinálsz. Előkészülhetsz a következő napodra vagy beszélgethettek, játszhattok a családdal. Tartalmasabb lesz, mint előtte és jobban is alszol majd.

6. Figyelj az egészségedre

Az egészség egy olyan kincs, amire csak akkor kezdünk figyelni, ha már valami nem stimmel. Ha most jelenleg beteg vagy, akkor ezt biztosan nem is kell magyaráznom, és igyekszel mindent megtenni, hogy jobban legyél. Viszont, ha éppen nincsen semmi bajod, talán nem is figyelsz oda magadra eléggé.

Ebben a világban akkor tűnsz értékesnek, ha semmire nem érsz rá, rohansz, keveset alszol, hogy minél többet tudj dolgozni és versenyt panaszkodsz a környezeteddel, hogy melyikőtök van jobban leterhelve. Ami igaz is lehet, ha nem figyelsz oda és szervezetlenül éled a mindennapjaid.

Szóval ha csak egy javaslatot fogadsz meg az egész írásból, akkor kérlek, hogy ez legyen az.

  • Aludj annyit, amennyi tényleg szükséges (ez ugye az átlag 7-8 óra, lehet, hogy neked kicsivel több vagy kevesebb; de nem, nem menő 3-4 órákat aludni csak azért, hogy széthajtsd magad és hosszútávon vissza is vág a szervezeted majd érte)
  • Igyál elég vizet! A tested nagy része vízből áll, így ha ebből nem kap eleget, akkor nem fog megfelelően működni. Nőknél ez legalább 3 liter tiszta szénsavmentes víz naponta. Leegyszerűsítve a képlet ennyi. A jótékony hatásait majd érezni fogod, ha elkezdted. :)
  • Szedd a vitaminjaid! Sajnos nem abban a korban élünk, ahol magunknak termeljük a vitaminban-és ásványi anyagban gazdag ételeket. Már pedig abban, amit most eszel biztosan nincsen annyi vitamin, rost és nyomelem, amennyire szükséged lenne. Ha mostanában nem érzed magad túl energikusnak, akkor C-és D-vitaminnal és jó minőségű vassal kezd. Ha nem akarsz egyszerre túl sok kapszulát, akkor a multivitaminok is hű társaid lesznek, de tudd, hogy ezekben korán sincs akkora adag, mintha célzottan kideríted, hogy mire van szükséged.
  • Egyél minden nap zöldséget! Ha ezt megfogadod akkor a fenti kapszulákból máris kevesebbre lesz szükséged. Ha alapjáraton nem szereted a zöldségeket, akkor nézz szét a paprikán és paradicsomon túl, hátha van még olyan, amit sosem kóstoltál és kiderülne, hogy szereted. Vagy gyerekként rossz kapcsolatod volt vele, de felnőtt fejjel rájössz, hogy nincs itt semmi gond (hello brokkoli! :)). Ha egyáltalán nem megy le semmi, szétnézhetsz a zöldséglevek között is, de ezeknek nézd meg a cukortartalmát is.
  • Mozogj! Ha a rendszeres heti edzés nem a te asztalod – bár milyen jó lenne, ha az lenne – akkor is törekedj rá, hogy mindennap mozogj valamennyit. Legalább sétálj egyet a friss levegőn, parkolj egy kicsit messzebb az  úticélodtól vagy használd a lépcsőt a lift helyett.

7. Legyél saját magad legjobb barátja!

Ez sem egy tipikus cél ugye?

Eszedbe szokott jutni, hogy saját magaddal hogyan beszélsz és hogyan viselkedsz? Hallgatod néha a belső monológodat (igen, neked is van, figyelj csak rá nyugodtan)? Ha belenézel a tükörbe, mik az első gondolataid? Ócsárolod a kinézeted? Ha elnézel vagy elrontasz valamit, zsigerből lehülyézed magadat?

Saját magunkkal mindig keményebben viselkedünk, ráadásul legtöbb esetben észre sem vesszük. Mondanád a legjobb barátodnak, hogy hihetetlen milyen borzalmasan néz ki ma is? Vagy mekkora egy idióta, ahogy elrontotta azt a munkát? És magadnak mondod?

Figyeld meg, hogy hogyan viszonyulsz saját magadhoz és tűzd ki célul, hogy ezentúl úgy kezeled magad, mintha barátok lennétek. Nyugodtan dicsérd meg minden nap valamiért, vegyél neki ajándékokat ha megérdemli és bátorítsd ha valamit elront(asz).

Ez egy komoly belső lelki munka, de minden célkitűzésed jobban fog menni, ha saját magaddal jóban vagy. Ráadásul minden nap gyakorolhatod, és ha egyik nap talán nem úgy megy, mint szeretnéd, tiszta lappal indulhatsz a következőn.

Remélem még érzed magadban az erőt, hogy néhány új apróságot bevezess az életedbe. Ha nem is egyszerre, akkor egyiket a másik után, vagy próbálj ki minden héten/hónapban másik tippet.

Ha tetszett a bejegyzés olvasd el a többit is. :)

Trudi

Az nem titok, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet még mindig nem túl fényes, hiszen ilyen bejegyzések hada jön velünk szembe minden nap a közösségi oldalakon. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de sokszor pont ellentétes hatást vált ki – minél feszültebbek vagyuk annál többet szeretnénk vásárolni, hogy jobban érezzük magunkat a megvásárolt...

Habár még mindig a januárt éljük a maga hideg szürkeségében talán mocorog már benned a gondolat, hogy valami történjen és egy kicsit felpezsdítsd magad körül a dolgokat. Ehhez nagyszerű választás lesz, ha kicsit kilépsz a saját árnyékodból és körülnézel a környezetedben kivel tudnál egy kis jót tenni.

Sikeresen túl vagy január első hetén. Izgalmas volt a december vége? Érezted magadban azt az új erőt, hogy január 1-jétől mindent megváltoztatsz és mindenre képes leszel? Na igen, hol volt már az, ugye? Szándékosan nem az első napokra időzítettem ezt az írást, hiszen az év végi hajrá olyan, mint a vizsgadrukk: izgulsz, össze vagy zavarodva, de...

Igen jól sejted, ez egy "fel a fejjel" bejegyzés lesz. Mert akár akarsz akár nem, év végén eszedbe fog jutni, hogy mit sikerült vagy éppen nem sikerült elérned egy év alatt. És ha nem igazán úgy alakultak a dolgaid, ahogy szeretted volna, talán nem szívesen szembesülsz vele. Ráadásul az sem fog segíteni, hogy minden ismerősöd lassan kiteszi az...

Igazi stréberként mondhatom, hogy az évek alatt a szeptember lett a kedvenc hónapom (pedig nagyon sokáig állítottam, hogy a tavaszt szeretem a legjobban). Persze iskolába is szerettem járni – amit most hagyjunk, nem borzolom tovább a kedélyeket – de az igazi izgalmat számomra mindig a kimondatlan újrakezdés hordozta magában.

Bár a bejegyzés írásakor éppen 29 fok van árnyékban, lassan de biztosan azért rá fogunk fordulni idén is az őszre és ha szerencsénk van, nem azonnal váltunk majd fürdőruháról harisnyára és gyapjúsálra. A nyári leértékelések még dübörögnek, de ha okosabban szeretnéd a pénzed költeni, akkor már ne az utolsó darabos lehetetlen színű nyári darabokat...

Ebben az esetben a válasz is egy kérdés: miért ne tartanál? Az egész életed körülveszi az állandó rohanás és stressz, miközben próbálsz egyensúlyozni a szerepeid között, hogy jó anya, tökéletes munkaerő, szuper feleség, kívánatos feleség, barátnő...stb. legyél. A sor nagyon hosszú, néha egyik-másik helyen sikerül helyt állnod, de akkor is egy másik...

A színsuli második részében a fekete után szinte értelemszerűen a fehér színnel fogunk megismerkedni. Hasonlóan a feketéhez, szerintem a fehér is a végletek színe (persze tudjuk, hogy hivatalosan ő sem szín, hanem árnyalat - a színek összessége): lehet nagyon kerülni és lehet túlzásban vinni.