Álomgardrób alapok - a tökéletes ruhatárad

2023.01.21

Reggeli rohanás, tanácstalan ácsorgás a szekrényed előtt, átöltözés újra meg újra... Az idő fogy, de valahogy még mindig nem érezd magadénak a szettet, valami nem passzol, de fogalmad sincs, hogy mi az. Mivel időd nincsen kitalálni, hogy mi lehet a gond, ezért vagy elindulsz abban amit összeraktál, pedig nem is érzed magad jól benne, vagy a szokásos farmer póló kombóhoz fordulsz, hiába szerettél volna valami stílusosabb darabban utcára lépni.

Korábban én is sokszor voltam ebben a helyzetben, és a reggelnek ez az első "kudarca" el tudta rontani a kedvem a nap hátralévő részére, arról nem is beszélve, hogy az önbizalmamnak sem tett túl jót (és persze akkor találkoztam minden olyan ismerőssel, akikkel akkor kellett volna, amikor éppen ragyogni akartam :D)

Aztán megtanultam, hogy melyek azok a gardrób-alapdarabok, amikkel bármilyen szettet helyre tudok hozni, úgy, hogy minimális energiát kell befektetnem és még stílusos is lehetek. Ha ezeket a klasszikus darabokat beszerzed, nem lesz olyan outfit, amiben ne éreznéd jól magad. Ráadásként nem költesz feleslegesen olyan darabokra, amiket nehezen tudnál párosítani egymással, aminek a pénztárcád is örülni fog.

Az alábbi darabok a klasszikus stílust képviselik, de akkor is érdemes beszerezni őket, ha Te inkább a sportos szomszédlány stílusú nő vagy, mert mindig akadnak olyan élethelyzetek, ahol kicsit elegánsabban kell megjelenned.

Ha az anyagi helyzeted megengedi, ezekből szerezz be kicsit drágább, minőségibb anyagúakat, mert ha igazán megszereted, akkor sokat fogod használni őket, és kell majd, hogy "bírják a strapát". De ha ezt most nem engedheted meg magadnak, az se tartson vissza, legtöbbje beszerezhető olyan színekből, amik általánosan jól állnak mindenkinek (fekete, fehér, drapp, sötétkék, galambszürke) és sötétebb jellegük miatt az anyagon alig látszik meg, hogy olcsóbb verziót választottál.

Nézzük mivel kell a gardróbodnak rendelkeznie:

Kis fekete ruha

Látni fogod, hogy nagyon sok alapdarab fekete színből fog indulni. Miért? Mert ez a szín tényleg kivétel nélkül mindenkinek és minden testalkaton jól áll. Egy fekete alapot pedig eseménytől, a hangulatodtól vagy stílusodtól függően meg tudod pakolni a típusodnak színekkel és kiegészítőkkel.

A kis fekete ruhád legyen jól szabott, térdig vagy kicsivel térd alá érő, hiszen egy temetésen például nem jelenhetsz meg miniben. Tökéletes munkahelyre egy csinos övvel és blézerrel, esetleg egy színes cipővel, de viselheted színházban csillogó kiegészítőkkel vagy egy esti randira vérvörös rúzzsal és füstös sminkkel.

Fekete blézer

Szintén mindenhez megy, és egy egyszerű pólót is rögtön irodaivá tud varázsolni. Fontos, hogy olyan darabot válassz, ami tökéletesen passzol a testalkatodhoz, az ujja nem rövid vagy hosszú, a válla nem ugrik fel rajtad méretprobléma miatt, illetve nem fakó hanem mélyfekete. Egy jól szabott blézer a gardróbod jolly jokere lehet, de ha nem jó méretben, akkor az egész szettedet tönkre teheti. Minden esetben próbáld fel, mielőtt megveszed, ezt ne online vásárlás alkalmával szerezd be.

Fehér végig gombolós blúz

Talán nálad is régióta mumus a fehér blúz beszerzése. Iskolás időket idéz, nem is szeretted soha, mégis bármikor megmentene, ha egy eseményre nem tudod, hogy mit vegyél fel. Hordhatod fekete nadrággal vagy szoknyával (ha nagyon ünneplőnek érzed, akkor sötétkékkel, királykékkel, grafitszürkével), de lazább hétköznapokon egyszerű kék farmerrel és egy színes övvel is.

A szabás lesz itt is a kulcs. Ne legyen túl rövid a dereka, hogy felugorjon rajtad menet közben. Probléma lehet még, ha a méret nem stimmel, hogy a gombolás mentén ülve szétnyílik és többet enged látni, mint azt szeretnéd. (Ez általában akkor fordul elő, ha mellben kicsit erősebb vagy, de a derekad egyébként szépen ívelt és vékonyabb). Ebben az esetben a felső gombokat inkább hagyd nyitva, illetve vegyél alá egy színben hozzáillő trikót.

Forrás: pinterest.com
Forrás: pinterest.com

Fekete nadrág

Igen, még mindig a feketénél járunk. Ha szeretsz elegánsabban megjelenni, akkor szövetnadrágot válassz, de ha a laza stílus közelebb áll hozzád, akkor legyen farmer. Próbálj olyan hosszúságút választani, ami a legtöbb cipőd sarokmagasságához illik.

Kék farmer

Legyen egy kedvenc farmered, ami tökéletesen áll rajtad, igazi önbizalmat ad, a megfelelő helyeken emel ki és még kényelmes is. Ha találsz egy ilyen fazont, érdemes akár több darabot, vagy különböző árnyalatokban is megvenni. Az igazán időtálló darabokért egy kicsit jobban a zsebedbe kell nyúlnod, de azért minden árfekvésben fogsz tudni keresgélni.

Térdig érő fekete szoknya

Egy szoknyának mindenképp szorítsd helyet a ruhatáradban, még akkor is, ha "te nem vagy szoknyás típus", "neked nem szépek a lábaid"...stb. Térdig érő szoknyának 2 verzióját választhatod, lehet A-vonalú vagy ceruzaszoknya. Ha ceruzaszoknyát választasz figyelj rá, hogy az anyag a térded felé szűküljön, így fog karcsúsítani.

Ballonkabát

Átmeneti időben tavasszal és ősszel a legjobb barátod lesz, főleg ha semleges színűt választasz. Igazán elegáns a bézs, de ezt is választhatod szürkében vagy kékben, illetve csavarhatsz egyet az egészen és lehet élénkebb színű (nekem a piros személyes kedvencem). Legyen deréknál megköthető és méretben figyelj rá, hogy simuljon rád, és ne nyeljen el.

Natúr színű felsők

Évszaktól függően választhatsz ujjatlan, ¾-es ujjú vagy rövid darabokat. A lényeg, hogy ezekkel tudod kicsit "megvilágítani" a sötét alapdarabjaidat. A natúr (vagy semleges) színek azok, amik kivétel nélkül minden színtípusnak jól állnak: törtfehér, bézs, galambszürke, mályva, világoskék, khaki. Ha engedi a testalkatod akkor lehet testhez simuló, de lazább vagy csinosabb blúzszerű is.

Példa alapdarabokra
Példa alapdarabokra

Fekete és fehér blézer/ kardigán

Elegánsabb stílushoz blézer, lazábbhoz egy vékonyabb kötött kardigán nagyon jó szolgálatot fog tenni. Hűvösebb időben kisegít a réteges öltözködésben. Pénztárcabarát verzióban elég a 2 alapszínt beszerezned: vékony, színes derékövekkel más-más hangulatot tudsz majd neki adni. Ha a meglévő darabjaidat szeretnéd bővíteni, akkor ide is behozhatod a natúr színeket, de a színtípusodnak megfelelő 1-1 különlegesebb darabot is.

Forrás: pinterest.com
Forrás: pinterest.com
Forrás: pinterest.com
Forrás: pinterest.com

Fekete magassarkú cipő

A fekete ruhához és szoknyához mi más passzolna gondolkodás nélkül, mint egy fekete cipő? Itt is nyugodtan játszhatsz az anyagokkal: lehet lakk, vagy velúr; bőr vagy műbőr. Ha csak egy párat engedhetsz meg magadnak, akkor, kérlek válassz hegyesebb orrú fazont. Ez sokkal elegánsabb és szemből a lábadat is nyújtani fogja. Téli időszakban ugyanez legyen igaz a csizmádra is.

Gardróbrendezési tipp: sokat segítesz magadnak a reggeli rohanásban, ha a felsorolt darabokat egy külön helyre rendezed a szekrényedben, így félálomban szó szerint csukott szemmel is tudni fogod, hogy hova nyúlj. Ezzel időt és ideget is spórolsz majd magadnak. 

Persze az öltözködési lehetőségek tárháza végtelen, de ahhoz, hogy ne vesszünk el benne, jó, ha ezekkel az alapdarabokkal kezdünk. Első olvasatra talán egyhangúnak tűnik, de nem véletlenül nevezzük alapoknak: erre fogsz a későbbiekben neked megfelelő színeket, mintákat - és ahogy már többször olvastad - kiegészítőket építeni.

Jó keresgélést, remélem meg fogja könnyíteni az életedet, és visz majd egy kis önbizalmat a napjaidba.

Trudi

Az nem titok, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet még mindig nem túl fényes, hiszen ilyen bejegyzések hada jön velünk szembe minden nap a közösségi oldalakon. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de sokszor pont ellentétes hatást vált ki – minél feszültebbek vagyuk annál többet szeretnénk vásárolni, hogy jobban érezzük magunkat a megvásárolt...

Habár még mindig a januárt éljük a maga hideg szürkeségében talán mocorog már benned a gondolat, hogy valami történjen és egy kicsit felpezsdítsd magad körül a dolgokat. Ehhez nagyszerű választás lesz, ha kicsit kilépsz a saját árnyékodból és körülnézel a környezetedben kivel tudnál egy kis jót tenni.

Sikeresen túl vagy január első hetén. Izgalmas volt a december vége? Érezted magadban azt az új erőt, hogy január 1-jétől mindent megváltoztatsz és mindenre képes leszel? Na igen, hol volt már az, ugye? Szándékosan nem az első napokra időzítettem ezt az írást, hiszen az év végi hajrá olyan, mint a vizsgadrukk: izgulsz, össze vagy zavarodva, de...