Vakációzz otthon (is)!

2023.07.10

Hőségriadó, magas vízfogyasztás és a külföldön nyaraló barátok és kollégák monitorozása a neten. Biztosan ismerősen hangzik, hiszen a szabadságunk jó esetben is körülbelül 2 - nagyon szerencséseknek 3 - hét és a maradék időben vagy azt nézzük, hogy ki az aki már jól érzi magát (ha mi még a közelében sem vagyunk) vagy azt, hogy ki készül lázasan szabadságra (főleg, ha mi már túl vagyunk rajta).

Hiszen ha tipikus évbeosztásban dolgozol, akkor a hosszú munkával töltött fél év után most kezdődik – és majd röppen tovább nagyon gyorsan –az a kis időszak, amit legalább ezer éve vársz. Persze nagyon remélem, hogy az apró örömökre közben is odafigyelsz az életben, de mégis a nyári szabadság, a nagybetűs NYARALÁS az, aminek a gondolata ilyenkor életben tart.

Ha viszont még nagyon messze vagy / túl vagy már rajta / idén sajnos időben vagy anyagilag nem fér bele amit vártál, akkor jön az a bizonyos letargia, rosszabb esetben irigyen nézel azokra, akiknek összejött vagy még előtte állnak. És máris ott tartunk, hogy csapnivalónak érzed a nyarat.

A nyugati kultúra, ami kicsit mindig előttünk jár, már kifejlesztette erre az időszakra az OTTHON NYARALÁS (angolul staycation: stay=maradni + vacation=nyaralás) fogalmát, ami annyit tesz, hogy a saját otthoni környezetedben teremted meg a tökéletes vakációt. Kipróbálhatod akkor is, ha már túl vagy a szabadságodon de még töltődnél és élményeket szereznél, de akkor is, ha a jelenlegi helyzeted nem engedi meg hogy bármerre elutazz.

Hogyan kezdj neki?

Először is döntsd el, hogy egyedül szeretnél belevágni, vagy a pároddal, barátnőddel, családdal...stb. Határozd meg azt is, hogy milyen hosszú időt szánsz rá. Csak egy (hosszú) hétvégéd van, vagy ki tudtál venni egy egész hetet? Milyen költségkeretben gondolkozhatsz? Kinti vagy benti tevékenységekben szeretnél részt venni? Meg kell hozzá venned vagy rendelned valamit előre? (Bizony, jól látod, ugyanúgy érdemes megtervezni, mint az 'igazi' nyaralásaidat.)

Tippek a tökéletes otthoni vakációhoz

1. Rendezz wellness napot!

Ha egyedül tudsz tölteni egy napot, akkor berendezheted a wellness-részleget a saját fürdőszobádban. Keverhetsz magadnak egy koktélt (amit akár most megtanulhatsz otthon elkészíteni, vagy beszerezhetsz egy üveggel készen is), rakd fel a kedvenc zenéid és jöhet a habfürdő vagy az a drágább arcpakolás, amit régen ki szerettél volna már próbálni. Kapcsold ki a külvilágot és merülj el kicsit az otthoni jólétben – a cél a feltöltődés.

Ha a lakásodat nem tartod erre alkalmasnak, akkor becsekkolhatsz a helyi vagy közeli fürdőbe is. Ha termál részlegük is van, nyertél. Persze nem muszáj egyedül menned, hívhatod a párod vagy a barátnőidet is. Sőt, ha a keretedbe belefér, iratkozz fel masszázsra is.

2. Próbálj ki új dolgokat!

Egy nyaralás sokszor attól extra, mert új tevékenységeket próbálunk ki, ismeretlen ételeket eszünk, járatlan utakon kirándulunk. Ezekhez pedig nem feltétlenül kell messzire menned. Van esetleg olyan sporttevékenység, amit ki akartál régóta próbálni? Foglalj időpontot! Sok helyen pl. egy zumba vagy salsaórán az első alkalom ingyenes, tehát még az anyagiak miatt sem kell aggódnod.

Megkóstoltad volna valamelyik ország jellegzetes ételeit? Készítsd el magadnak! Irány az internet, hiszen tele van jobbnál jobb receptekkel! Az ismeretlen alapanyagoknak is olvass utána és nézd meg hol tudod őket beszerezni. Sok szupermarketnek van már 'nemzetközi ízek szekciója', ahol kifejezetten japán, koreai, olasz, spanyol...stb. konyhák ételeihez találhatsz hozzávalókat, de az internetes vásárlás korában már bármit házhoz is rendelhetsz (ugye, hogy megérte előre tervezned? :))

Ha bevonod a barátnő(i)det még egy szuper nevetős közös programotok is lesz.

3. Szervezz pikniket!

Ha faluban vagy községben laksz biztosan van olyan füves külterület, ahol fel tudsz töltődni, de városban is lehetséges találnod egy erre alkalmas parkot vagy zöld részt. Fogj egy kosarat, pakold meg sajttal, sonkával, bagettel, finom gyümölcsökkel. Vigyél egy puha plédet és egy jó könyvet és máris kiszabadultál a stresszes hétköznapokból.

Ha egyedül furcsának éreznéd vagy zavar, hogy mit gondolnak rólad mások, akkor szintén bevonhatod a párod, a barátnőd de akár anyukáddal is csinálhatsz egy ilyen közös, lazulós programot. Nem is kell olyan sok kreativitás hozzá, ugye?

4. Tarts játékestet!

Ehhez persze biztosan kell rajtad kívül néhány ember, de a nevetés garantált. Nyissatok ki egy üveg gyümölcsös bort és jöhetnek a társasjátékok! Mindenkiben ott van a rejtett gyerek, én legalábbis kevés felnőttet ismerek, akik előbb-utóbb nem csatlakoznak a társasághoz. Szerencsére a felnőtteknek készült társasjátékok listája is végtelen: választhatsz egyszerű kártyajátékot, szabadulószobákat idéző paklikat, rejtélyes eseteket feltáró detektíves játékokat, de egy klasszikus Monopoly vagy Gazdálkodj okosan! is szuper órákat fog garantálni.

5. Gyárts emlékeket!

Más szóval: fotózz, fotózz, fotózz! A mai világban azért feltételezem, hogy van egy kamerás mobilod, amivel rengeteg pillanatot megörökíthetsz, és nem kell a Maldív-szigetekig menned a szuper emlékekért. A fent említett tippeket kipróbálva is dokumentálhatod a pillanatokat - legyen az egy strandolás a családdal, kirándulás a barátokkal vagy vacsi a pároddal a közeli étteremben.

Persze ezek a képet akkor érnek valamit, ha később is vissza tudod nézni (és nem, most nem az Instára gondolok.) Vegyél ennek a nyárnak az emlékére egy szép albumot és nyomtasd ki a kedvenceidet. Ha otthon nem tudod megtenni, akkor megrendelheted egyben olyan cégektől akik ezzel foglalkoznak (ilyen például a Cewe). De a legtöbb drogériában párszáz forintért te magad is megcsinálhatod és azonnal a kezedben tarthatod őket.

Az életünket a hozzánk közel állókkal töltött közös pillanatok határozzák meg leginkább – ezeket gyűjtsd inkább, ne tárgyakat. Jövő ilyenkor nem fogsz emlékezni rá, hogy milyen táskát rendeltél a netről, de arra igen, micsoda estéket töltöttél a családoddal és a barátaiddal.

6. Fedezd fel a környéket!

A rohanós hétköznapokban gyorsan elfelejtük értékelni, hogy mi is vesz körül bennünket. Ha már itthoni vakáció, akkor kihagyhatatlan, hogy legyél egy kicsit turista a saját városodban (vagy ha agglomerációban élsz, akkor a hozzád legközelebbi városban). Van esetleg szülőháza valamilyen híres írónak vagy költőnek a környéken? Esetleg jártál már a településen lévő múzeumban vagy láttad a legutolsó kiállítást? Netán nyílt a környéken új kávézó, amit még nem próbáltál? Fogd a hátizsákod és a szalmakalapod és járd be a szomszédos utcákat! Elsőre talán furcsa ötletnek tűnik, de ne foszd meg magad a lehetőségektől, ha már szó szerint majdnem ott vannak a kapudban.

7. Tervezz, szervezz, álmodj!

Nem az én írásom lenne, ha nem csempésznék a végére egy kis tervezést. :) Viszont ha jobban belegondolsz mikor tudsz a legjobban belemerülni az álmaidba, ha nem egy otthon töltött stresszmentes délutánon? Vedd elő a megszokott terveződet, a naptáradat vagy egy hatalmas üres kartonlapot és készítsd el a legfrissebb motivációs tábládat. Ha pedig már van ilyened, akkor nézd át mi az ami megvalósult vagy van-e olyan terv, amit már nem is szeretnél megvalósítani és "cserére szorul"?

+ tipp: írj egy "szeretem magam" listát. Bizonyított, hogy kipihent állapotban pozitívabban látod az életedet és saját magadat is. Gyártsd le most a saját listádat és vegyél számba mindent magadról és az életed területeiről, amit szeretsz és amivel elégedett vagy. Hozzátűzheted a motivációs tábládhoz vagy a terveid listájához, hogy amikor a szürke hétköznapokban majd elkap az elégedetlenség, akkor gyorsan át futhatsd, hogy miért tudsz hálát adni.

Én biztosan igyekszem maximálisan kihasználni ezt a nyarat is, és remélem Te is kedvet kaptál hozzá, hogy kipróbálj egy-két dolgot. Szerezz csodás emlékeket már holnap! 

Trudi

Az nem titok, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet még mindig nem túl fényes, hiszen ilyen bejegyzések hada jön velünk szembe minden nap a közösségi oldalakon. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de sokszor pont ellentétes hatást vált ki – minél feszültebbek vagyuk annál többet szeretnénk vásárolni, hogy jobban érezzük magunkat a megvásárolt...

Habár még mindig a januárt éljük a maga hideg szürkeségében talán mocorog már benned a gondolat, hogy valami történjen és egy kicsit felpezsdítsd magad körül a dolgokat. Ehhez nagyszerű választás lesz, ha kicsit kilépsz a saját árnyékodból és körülnézel a környezetedben kivel tudnál egy kis jót tenni.

Sikeresen túl vagy január első hetén. Izgalmas volt a december vége? Érezted magadban azt az új erőt, hogy január 1-jétől mindent megváltoztatsz és mindenre képes leszel? Na igen, hol volt már az, ugye? Szándékosan nem az első napokra időzítettem ezt az írást, hiszen az év végi hajrá olyan, mint a vizsgadrukk: izgulsz, össze vagy zavarodva, de...

Igen jól sejted, ez egy "fel a fejjel" bejegyzés lesz. Mert akár akarsz akár nem, év végén eszedbe fog jutni, hogy mit sikerült vagy éppen nem sikerült elérned egy év alatt. És ha nem igazán úgy alakultak a dolgaid, ahogy szeretted volna, talán nem szívesen szembesülsz vele. Ráadásul az sem fog segíteni, hogy minden ismerősöd lassan kiteszi az...

Igazi stréberként mondhatom, hogy az évek alatt a szeptember lett a kedvenc hónapom (pedig nagyon sokáig állítottam, hogy a tavaszt szeretem a legjobban). Persze iskolába is szerettem járni – amit most hagyjunk, nem borzolom tovább a kedélyeket – de az igazi izgalmat számomra mindig a kimondatlan újrakezdés hordozta magában.

Bár a bejegyzés írásakor éppen 29 fok van árnyékban, lassan de biztosan azért rá fogunk fordulni idén is az őszre és ha szerencsénk van, nem azonnal váltunk majd fürdőruháról harisnyára és gyapjúsálra. A nyári leértékelések még dübörögnek, de ha okosabban szeretnéd a pénzed költeni, akkor már ne az utolsó darabos lehetetlen színű nyári darabokat...

Ebben az esetben a válasz is egy kérdés: miért ne tartanál? Az egész életed körülveszi az állandó rohanás és stressz, miközben próbálsz egyensúlyozni a szerepeid között, hogy jó anya, tökéletes munkaerő, szuper feleség, kívánatos feleség, barátnő...stb. legyél. A sor nagyon hosszú, néha egyik-másik helyen sikerül helyt állnod, de akkor is egy másik...

A színsuli második részében a fekete után szinte értelemszerűen a fehér színnel fogunk megismerkedni. Hasonlóan a feketéhez, szerintem a fehér is a végletek színe (persze tudjuk, hogy hivatalosan ő sem szín, hanem árnyalat - a színek összessége): lehet nagyon kerülni és lehet túlzásban vinni.